A február 19 – 21-ig megrendezésre kerülő lelki napokon magam is jelen voltam. Mikor elmentem örültem, mert az iskolai dolgozatok és a mindennapi elvárások mellett végre jutott időm a lelki egészségemre is. A filmnézésről sajnos lemaradtam, de nem bántam, mert amin ott voltam már az is nagyon sokat jelentett. Először is a közös beszélgetések, hogy elmondhattuk mi az ami bánt minket vagy éppen amivel mi bántunk másokat. És amikor arról beszéltek nekünk, hogy megbocsátani magunknak, másoknak és Istennek, én nem értettem, hogy miért is kéne nekünk megbocsátani Istennek. Hiszen éppen ellenkezőleg van, mi vagyunk a bűnösök és neki kell nekünk megbocsátania. De aztán azt hiszem sikerült megértenem. Néha haragszunk rá, nem értünk dolgokat, ezeket el kell engedjük.
A másik ami még nagyon tetszett amikor eljöttek hozzánk olyan emberek akik, ha szabad így fogalmaznom, megjárták azt amit mi földi pokolnak gondolunk és visszajöttek onnan Isten segítségével. Ez is remekül tükrözi az Atyai szeretetet.
Az is jó volt amikor átmentünk Észak-Komáromba és az ottani templomban gyertyákkal a kezünkben énekeltünk. Igaz mindehhez korán kellett felkelni, de mégis olyan pihentető volt amit már régen nem éreztem.
De a legjobb talán mégis az volt amikor megláttam, hogy milyen sokan jöttek el különböző helyekről és mind hasonlóképpen érezhették magukat mint én. Csodálatos volt másokkal is találkozni, barátokat szerezni.
Már utólag így gondolok vissza rá, ami jó mert amit ott éreztem azt nem tudtam volna leírni, szavakba önteni. Az ilyet csak érezni tudja az ember.
Én eddig emésztettem magamat, ha nem mentem el a templomba. De most már megértettem, hogy az Isten nem csak a templomban van, hanem a templomban is, velünk van mindig minden időben, de legfőként a szívünkben.
Vas Dominika