5 kontinensről közel 900 magyar cserkész érkezik New Yorkba

18. 07. 2024.
2015 Jubi_Tábortűz_Szakony András photo

Idén július 25. és augusztus 4. között közel 900 magyar cserkész vesz részt a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) ötévente megrendezésre kerülő Jubileumi Nagytáboron, a Fillmore, NY-ban található Sík Sándor Cserkészparkban. A jelenlegi táborra a szervezők már 6 éve készülnek, hiszen a 2020-as tábort a Covid járvány miatt le kellett mondani.

Az 1956 óta megszervezett “Jubi táborok” nagyszabású cserkésztáborok. 2024. júliusában közel 900 magyar cserkészt várnak a táborba, és az utolsó hétvégén vendégekkel együtt a létszám meghaladhatja az 1,100-at. A tábor kiváló alkalom találkozni és ismerkedni más városban élő külföldi magyar gyerekekkel, valamint más földrészekről érkezőkkel. A magyar cserkészek nagyrészt az Egyesült Államokból és Kanadából érkeznek, de jönnek Ausztráliából, Dél-Amerikából, Nyugat-Európából, valamint a Kárpát-medencéből: Horvátországból, Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból és persze Magyarországról is. Világot átfogó mozgalom a magyar cserkészet!

“Építsünk Országot!” Az idei tábor kerettörténete István király korszaka, azaz ország- és nemzetépítés. A résztvevők megismerik István király intelmeit és hogy azok ma hogyan vonatkoznak rájuk. A tábor tervezésében és vezetésében résztvevő cserkészek mind önkéntes munkát végeznek. A tábor költségeit a tábordíjak és a KMCSSZ adománygyűjtése fedezi - tehát legnagyobb részt a magyar diaszpóra önerejéből jön létre a tábor.

A clevelandi Pigniczky Esztertől, a Jubitábor parancsnokától megtudtuk, hogy bőven van munka és kihívás egy ilyen nagyszabású tábor megszervezésével, annak logisztikájával. Viszont nagy lehetőség is ez a magyar cserkészmozgalomnak: „Az utóbbi majdem 70 év tapasztalata azt mutatja, hogy mindenki boldogan jön 5 évenként Jubi táborba. A legnagyobb kihívás az, hogy minden cserkésznek egy életreszóló élményt nyújtsunk, és hogy mindenki feltöltődve térjen haza és folytassa a cserkészmunkát, amire egyre nagyobb szüksége van a társadalomnak” - mondta Pigniczky Eszter, aki a KMCSSZ-ben a cserkészvezetők vezetőképzéséért és vezetőképző-táborokért is felel.

Az idei Jubi tábor több újítással várja a cserkészeket. Nem csak a 10-18 éves cserkészkészkorosztálynak szól a program, hanem szüleiknek is. Olyan szülő, aki még nem cserkész de szeretne csatlakozni a mozgalomhoz, résztvehet a Fecsketáborban, ahol a cserkészetről tanulnak, de be is segítenek a központi programokba. Ezen kívül lesz Oázis csoport, amely a lelkiségi programokért felel, illetve minden olyan táborrésztvevőnek szerveznek programot, akik a saját tábori életük mellett szeretnének csendet, lelki elmélyülést és támaszt találni. A 19-22 éveseket pedig a Vándortábor várja, ahol az általános tábori élet mellett vasgyúró versenyben próbálhatják ki magukat: egy napot bicikliznek, a következő napon eveznek, a harmadik napon portyáznak és negyedik napon távfutnak. A 10-18 éves cserkészek pedig korosztályra és nemre bontott altáborokban lesznek, sátrakban alszanak és programjaik között szerepel a hátizsák túra, tábori építmények felépítése, tábortűz, táncház, számháború és egy István király korabeli vásár.

“A Jubileumi Nagytáborunk célja, hogy létrehozzunk egy élménydús cserkésztábort minden korosztálynak, távol a város zajától, ahol a résztvevők minden korosztálynak megfelelően, cserkész gyakorlati tudásukat mélyítik el,” - mondta Pigniczky Eszter.

Idén is a csekészmédia ad majd hírt a táborról a tábor közösségi média felületein, beleértve a KMCSSZ új “JubiTube” csatornáján. A záró hétvégén várják a vendégeket, szülőket, hogy meglátogathassák az altáborokat, és részt vehessenek a vacsorával és tábortűzzel egybekötött záróműsoron.

 

A Külföldi Magyar Cserkészszövetségről (KMCSSZ)

A Külföldi Magyar Cserkészszövetség már 79 éve működő szövetség. A Kárpát-medence határain kívül élő magyar ifjúságot szolgálja. Székhelye az Egyesült Államokbeli New Jersey-ben van és 5 kerületből áll: I. Európa, II. Dél-Amerika, III. USA és Venezuela, IV. Ausztrália, V. Kanada. A KMCSSZ-nek világszerte közel 3,000 tagja van 66 csapatban, 14 országban. Bővebb információ a KMCSSZ több, mint 79 éves múltjáról itt található.

 

További információ:

Gulden Julianna, Jubileumi tábor sajtóreferens
KMCSSZ Jubileumi Nagytábor
press@jubi.kmcssz.org
Tel: +1 (216) 387-5234

Pigniczky Réka A KMCSSZ sajtóosztály vezetője
media@jubi.kmcssz.org
Tel: +1 (510) 566-6715

Jubileumi Tábor média felületei:
#2024jubi (Instagram)
@2024Jubi (YouTube)
www.jubitabor.org
https://www.facebook.com/groups/JubiTabor
www.kmcssz.org