Háttéremberek kitüntetése – Immár harmadik alkalommal várják a Pogány Erzsébet-díj elismerésére a jelöléseket

04. 09. 2023.
Háttéremberek kitüntetése 2023

A Szövetség a Közös Célokért társulás 2021-ben hirdette meg első alkalommal a Pogány Erzsébet-díj adományozásával kapcsolatos felhívását, mellyel Pogány Erzsébetnek, a társulás néhai igazgatójának állít emléket. A Pogány Erzsébet-díj szimbolizálja és elismeri azt a személyt, aki önzetlenül, szorgalmas munkával gazdagítja, építi felvidéki közösségünket. Az elmúlt két évben számos értékes jelölés érkezett a felhívásra, melynek kitüntetettje 2021-ben Gál Piroska volt, valamint posztumusz elismerést kapott Tóth Klára, 2022 -ben pedig Takács Zsuzsanna vehette át a díjat.

A díjra olyan személyeket lehet javasolni, akik legalább tíz éve részt vesznek a civil életben. Elöljárnak a közösségépítésben és példamutató, fáradhatatlan, háttérben folytatott szervezési tevékenységet végeznek vagy végeztek, és munkásságuk a Felvidékhez kapcsolódik. 

Pogány Erzsébet mindig jó háttérembernek tartotta magát, aki a megfelelő célokért, feladatokért a háttérben tevékenykedett. Mások ügyeit mindig szívesen segítette, így elmondható, hogy ez a díj a Háttéremberek kitüntetése.

Közéletalakító személyiségének jellemzői voltak a következetesség, a tudatosság, valamint az elkötelezettség. Pogány Erzsébet olyan példakép, aki meggyőződéssel, másokat lelkesítve vallotta, hogy csak a közösségünkért végzett kemény és kitartó munka lehet eredményes. Soha ki nem fogyott az ötletekből, javaslatokból, kereste az utat, mit lehetne és kellene tenni a felvidéki magyarságért. 

A kitüntetésre jelölt, a névadó emlékéhez méltó, legérdemesebb személy a Szövetség a Közös Célokért társulás által megalakított héttagú kuratórium döntése alapján kerül kiválasztásra. A kuratórium tagjai: Fekete Irén elnök, Hideghéthy Andrea titkár, valamint Pogány Tibor, Csémi Szilárd, Mézes Rudolf, Bárdos Gyula és Ladányi Lajos. 

Az elismerést kultúrműsorral egybekötve, ünnepélyes gálaest keretében november közepén adják át.

Javaslatot a díjazott személyére elsősorban a SZAKC tagszervezeteinek vezetői, valamint tagjai tehetnek, kizárólag az arra szolgáló űrlapon. Amennyiben magánszemély tesz javaslatot a jelölésre, jelölését legalább egy SZAKC-tagszervezetnek is támogatnia kell. Ezúton kérjük a tagszervezetek együttműködését, hogy segítsék a jelölő magánszemélyeket is az űrlap kitöltésében és ilyen esetben az űrlap megfelelő részében indokolják, miért támogatják az adott jelölést.

 

A jelölést elektronikus formában Google-űrlap kitöltésével lehet elküldeni 2023. szeptember 5. és 2023. október 8. között.