Fülek, Ajnácskő és Sőreg várainak háromszögében építettük fel táborunkat, mely táborba 23 cserkészcsalád 83 “gyermeke” érkezett, és vette ki részét ebből a nagy kalandból. Mert mi nagyobb kaland annál, mint az, hogy a gaz és fondorlatos oszmán-törökkel meg kell küzdeni? Visszaröppentünk az időben! Gömöralmágyon az Úr 1593-as esztendejét írták a krónikák. Oláh Miklós (Kaca) és Bebek Ferenc (Lantos Dávid) urak darutollas süvegekben köszönték a népet és harcba szólítának minden nemest és jobbágyparasztot, akiknek izma kellően dagada. (Karton)kardot is adának kezükbe, hogy a tusakodás megfeszült pillanatában használják is azt. A fegyverhez nóta is járt. Ez:
Föl magyar apródok, hazánkért aggódok,
Török a nyomunkban!
Füleknek váráért, szép magyar hazánkért
Kardot s pajzsot fogjunk!
R: //:Pálffy a vezérünk, senkitől sem félünk,
Mindenkitől megvédünk!://
Vitézek csatába, ugorj a pasára,
Ha lehet, a hasára!
Kardodat csattogtasd, ostorod pattogtasd,
Zászlódat lobogtasd!
R:
Nézz le ránk, jó Urunk, hozzád fohászkodunk,
Kezedben van a sorsunk,
Szegény szép hazánkért, magyar koronánkért
Országvesztőket rontsunk! R:
A viadalt megelőzően saját kezűleg készített fajátékokat mutattunk be egymásnak, melyekkel aztán teleraktuk az eső utáni iskolaudvart, és játszottunk boldogan. Nemcsak a kicsik, de még a három felső tagozatos gyerek is jól érezte magát! Kisebb balesetek azért akadtak az önfeledt játék során, de ezeket hamar elfeledtük. Magyar leventéink szívossága párját ritkította a táborban. Ez pedig nagyon kell a török elleni harcban.
Szinte egész nap esett... ömlött az eső, de azért akadt tennivaló elég. Meg aztán, az ottomán sem jön ki ilyenkor a sátrából, inkább odabent rágcsálja a magyar tökmagot. A kézművességet lovagi próbák követték a tornateremben. Minden korosztálynak más és más ügyességi feladattal kellett megküzdenie, amiért persze jutalomtallérokat kaptak izibe’. A szentmisére este 6-ra mentünk az almágyi katolikus templomba. A sok kisgyerek türelmetlenkedett a mise alatt, aztán a türelmetlenség hirtelen nyöszörgésbe majd zajongásba is átlendült, de a magyarul elég nehézkesen beszélő papot ez nem zavarta. “Legalább él ez a templom” - mondta. Énekeltünk is persze, a sekrestyés néni pedig táblagépével örökítette meg az utókornak azt, amit Almágyon nem gyakran lát az ember, vagyis minket, cserkészeket. Estére azért akadt némi száraz fa is. Miközben Huni és Bandi égő fáklyákkal gyújtottak tüzet, három ifjú hadapród ezeket a szavakat mondotta fennhangon:
Három dali vitéz vagyunk, / Kik megnyerték a tornát,
És bizony nem vártunk ezért / Se süteményt, se tortát!
Hadba állunk mi ides hazánkért,
Életünk immáron Magyarországé!
Naphosszat edzünk, vasakkal izzadunk,
Látszik is, mily’ kimunkált izomzatunk!
Hadba állunk mi ides hazánkért...
Ha kell, elveszünk, ha kell, adunk, / Ha kell, óriás tüzet rakunk,
Nincsen nékünk semmi bajunk, / Három dali vitéz vagyunk!
Hadba állunk mi ides hazánkért...
Bár hajnalban ismét zuhogott, az egész délelőttünket, sőt a délutánunkat is kellemesen töltöttük. Főleg a délelőtt volt derék, vitézi és küzdelmekkel teli. A füleki vár porta melletti vaskapuja ugyanis még be volt zárva, de az erősséget kezükben tartó turbánosok és kaftánosok rút nyelvüket öltögették felénk odabentről. De a kapu közelébe nem mertek jönni. Ágyútüzet zúdítottak ránk, miközben török nyelven vartyogtak. Ekkor igaz és oroszlán bátorságú vezérünk, Pálffy úr általmászott a magas vaskerítésen. Talán ő sem gondolta volna, hogy tettét “ezernyien” fogják követni. De apródjaink és vitézeink mászni kezdtek. Pálffy úr után... szabadon! És nemsokára menekült a török! Elinalt az, aki el tudott, de a többieket foglyul ejtettük. Szolgáink lettek a gyaurok, a várat pedig birtokunkba vettük! Éljen! Éljen!
Fülek - már a 20.században épített - titkos bunkereit fedeztük fel ezután. Az óvóhelyek nyirkos és sötét világa inkább nyomasztólag hatott, mint élményként. Egész nap fülledt volt a levegő, a magas páratartalom meg a tikkasztó hőség elkísértek bennünket Péterfalára is, ahova éppen időben érkeztünk. Az Ősök Útja elnevezésű találkozón csak fel kellett ülnünk a lelátóra, és csak végig kellett néznünk az érdekes bemutatókat. Mónus József, a Farkas a világhírű távlövő íjász is ott volt. A közeli dombgerincről lőtte ki nyilait a nézők nagy ámulatára. Aztán régi barátunk és cserkésztestvérünk, Kopecsni Gábor és csapata ősi magyar harcművészeti bemutatójának örülhettünk, de megleptek bennünket hagyománytisztelő lovasíjászok is. Este 17.45-kor ránkzúdult az ár, csak úgy ömlött az eső, a viharos szél pedig jól megtépázta a gömöri erdőket. A tanyánkat adó oskola sem bírta ki, hiszen az esővíz a tetőn keresztül megtalálta a maga útját... be az épületbe. A villany- meg a vízszolgáltatás is megszűnt egy időre, ám az összetartás ereje a válságszagú helyzet szemébe mondta, hogy “na, és?!” Este a tornateremben kezdődött el a nagy cirkusz. A tisztelt publikum tapsvihara bohócokat, légtornászokat, állatidomárokat, akrobatákat, oroszlánokat és tevéket köszönthetett. Csak két baleset történt, melytől a gyengébb idegzetűek szája azon nyomban lefelé görbült: az egyik teve lepisilt két gyerkőcöt, Kullancs, az oroszlán pedig először bezabálta az egyik önként jelentkező nézőt, de láss csodát, egy perccel később ki is köpte őt! Szenzáció! Világszenzáció az almágyi cirkuszban!
Másnap fura jelenségnek lehettünk tanúi. Az előző napon ugyanis letaglóztuk, rabbá tettük, szétágyúztuk és kiűztük Fülekről a törököt, hétfőn meg pálmafák között, török technót hallgatva sós “tengervízben” lubickoltunk, ráadásul kebabot majszoltunk. Mi történt?... Szinte semmi. Ez csupán egy remek strand volt, ráadásul a csúszdákon ingyen lehetett siklani. Miraj Resort. Ez volt a hely neve, és mi itt is jól szórakoztunk. Már azért is, mert a szolgáltatók egytől egyik macedónok voltak, ráadásul néhányuk jobban beszélt magyarul, mint szlovákul. De tulajdonképpen miért is bírták volna a szlávot? Hiszen 1607-et írtunk, és ebben az esztendőben még Magyarországon lebzselt a sok török... jobbágyként.
Szállásunkon a gyerekek végigszaladtak az akadálypályán, miközben a suhancok nyárspróbán vettek részt (nyársakat “bicskáztak” estére maguknak és másoknak).
Este szafaládét pirítgattunk, aztán a Jusztin család férfi tagjai egyetlen szél gyufa nélkül(!) lobbantották be az esti tüzet (ez vajon hogyan sikerülhetett nekik?) Pálffy urunk ugyan nem rajongott a csigákért meg a katicákért, a gyerekek és szüleik mégis Bogyóról meg Babócáról mutattak be három szép történetet. A nagy és félelmetes pók bánatában elsírta magát, Sün Samut pedig - bár elég nagyra nőtt - születésnapja alkalmából meghintáztatták a még nagyobbra nőtt cserkészapukák (a hintapokróc kibírta).
Az utolsó teljes napon nyolc táborlakó “eljátszotta”, hogy egy galogtúra keretében miként lehet teljesíteni az Óbást - Somoskő távot. Két hegyi vezető, öt cserkészapuka meg három kamasz pihent meg az út háromnegyedénél. Nevettek egy jót, aztán elmerültek az erdő csöndjében és csodálták a hajdanvolt bazaltbánya maradványait. A táv reggel fél hattól délelőtt fél tizenegyig teljesült is. A középkori vár maradványainál, valamivel ötszáz méter tengerszint feletti magasságban a tíz bakancsos találkozott a cserkészcsaládok többi tagjával. Hejehuja!
Délután a cserkészapukák Kopecsni Gábor ősi fegyvereivel edzettek Péterfalán. Kelevézt hajítottak, csatacsillagot dobtak, íjaztak, néhányan pedig agyonverték magukat a híres karikással. Fülledt meleg volt, de nem több harminc foknál. A vacsoráig terjedő időben az oskola melletti játszótéren virgonckodott a sok gyerek. A szülők oldalról intették őket a helyesebb magaviseletre... aggódó szavaik néha még a gyerekfülekbe is eljutottak. A tábortűz keretében Pálffy Miklós úr nemzeti színű lobogókat osztott szét a hadapródok között, valamint dörgedelmes hangon lelkesítette őket a magyar várak megtartására és ezek felvirágoztatására. A cserkészcsaládok táborozásának történetében először fordult elő, hogy érett cserkészapukák léphettek előre, hogy az ünnepi csöndben mondják el a cserkészfogadalom szövegét. Ezt követően Jusztin Norbertet, Pálos Gusztávot, Mura Tibort és Lelkes Tamást cserkésztestvérévé fogadhatta a tábor apraja és nagyja. A tűz elhamvadt, de a szemekben továbbra is könnyek csillogtak. Így tértünk nyugovóra.
És eképpen búcsúztunk a IX. Cserkészcsaládok Táborától. Köszönet azoknak, akik ezt a nagyszabású és sikeres rendezvényt előkészítették és megvalósították. Köszönjük a Kocur családnak, a Lelkes családnak és a Lantos családnak!
Jó munkát!
Zalka Lóránt
A táborról készült képet itt és itt tekinthetők meg.