Szent István ünnepén a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozata egyik 2009-es évi kitüntetettje Burián László a szlovákiai Ebed (Obid) plébánosa lett, aki 1932 és 1939 között a révkomáromi bencés gimnázium cserkészcsapatának tagja volt. A Kisebbségekért Díjat azok a külhoni magyarok kaphatják meg, akik munkásságukkal nagyban hozzájárultak a nemzeti identitás, a magyar kultúra megőrzéséhez és fejlesztéséhez. Burián atya a díjat a felvidéki magyar hívek áldozatos szolgálatáért kapta.
Mons. Burián László ft. esperes, ebedi plébános, pápai káplán 1922. augusztus 19-én született Szencen. Már a gyermekkorában elhívatást érzett - Krisztus földi követe szeretett volna lenni. A révkomáromi bencés gimnáziumba, a Marianumba került (ott tanult a három testvére is), aztán papnövendékként Esztergomban folytatta tanulmányaimat. Az 1945-s határmódosítást követően Mindszenty József, Magyarország hercegprímása javaslatára visszatért szülőföldjére, ám sem Pozsonyban, sem Kassán nem mertek velük magyarul beszélni, akkora volt a gyűlölködés. Végül a pozsonyi Szent Márton- székesegyházban szentelték pappá, 1946. június 23-án.
Színtiszta szlovák faluba, a Nyitrához közeli Krušovcére (egykor Nyitrakoros) helyeztek, ahol nem volt könnyű dolga, hiszen alig beszélt szlovákul. Mégis úgy tekintettek rá akkor is, ma is, mint a "mi papunk"... A jogfosztottság szörnyű idejében szüleit Zoltán öccsével együtt viszontagságos körülmények között Magyarországra telepítették ki. Elkobozták szenci patikájukat, amelyet először egy szlovák partizánnak utaltak ki, majd a Tótkomlósról átköltözött gyógyszerész kapta meg. Negyvenhat őszén a rendőrök elvitték Antal öccséért, aki nem sokkal azelőtt tért haza németországi fogságból, miután Budapestről egyetemistaként leventének osztották be a nyilasok. Tífuszt átvészelve, csontsoványan érkezett meg, alig két hetet töltött otthon, amikor sokadmagával marhavagonokba terelték. Sokáig nem tudták meg, hova hurcolták, végül levélben tudatta, hogy a közép-csehországi Příbramba került, kényszermunkára. Laci atya ekkor értesült először a Beneš-dekrétumok tragikus következményeiről (a magyarok elhurcolásáról). Napról napra vészjóslóbb értesülései, miközben a hivatalos propaganda azt próbálta elhitetni, hogy a szlovákiai magyarok önként jelentkeztek csehországi vendégmunkára, az elhurcolt szudétanémetek helyére. A nagyszombati püspöknek írt több kérvényt követően a püspök rábólintott arra a kérésére, hogy odautazzon a Csehországban deportált magyarok közé lelki vigaszt nyújtani. Személyi igazolványa magyarként nem volt, csak egy fényképes papírja a nyitrakőrősi jegyző igazolásával. Prágában nem járt sikerrel, végül Česká Lipában, az Ágoston-rendi szerzetesektől tudta meg, hogy a közeli Kryryben vannak taksonyi magyarok. Az ottani idős, német pap kölcsönzött egy biciklit Burián atyának, azzal kerekezett a falvakba, fokozatosan egyre több helyre, ahol magyarok vannak. A litoměřicei püspökségben, főleg a Žateci járásban (ahova sok magyart hurcoltak) naponta olykor három szentmisét is tartott. Rövidesen meggyűlt a baja a rendőrökkel és a besúgókkal, hisz a cseh hatóságok igyekeztek ott marasztalni, végképp letelepíteni a szülőföldjükről száműzött magyarokat. Az atya viszont határozottan kérte híveit, hogy ne engedjenek a kábításnak, törvénytelenül hurcolták ide a magyarokat, de ennek kegyetlenkedésnek vége lesz. Végül elérték, hogy hazarendelték, viszont nem sokkal később a legtöbb deportált is hazamehetett. Minderről Paulus Alajosnak A kiengesztelődés útján című dokumentumfilmjében is beszél. (Az Ebedtől a Cseh-medencéig alcímet viselő alkotás elmondja, hogy a második világháború után a Csehszlovákia területén élő egymilliónyi magyart a Beneš-dekrétumok a kollektív bűnösség elve alapján megfosztották alapvető jogaiktól.)
Két évig káplánként szolgált Pőstyénben, majd az osztrák határhoz közeli Nagylévárdra helyezték át, miközben ez már a vallási üldözések, a szerzetesek és a papok elleni durva fellépés, az internálások szörnyű időszaka volt. 1951. áprilisban Burián Lászlót letartóztatták és két évnyi börtönbüntetésre ítélték internálótáborból megszökött papok Ausztriába szökésének elősegítése miatt. Börtönbüntetését 1951. áprilisa és 1953. áprilisa között töltötte le Lipótváron (Leopoldov) és Ilaván. Szabadulását követően segédmunkás lett a Losonc melletti Lónyabányán (Lovinobaňa), majd a pozsonyi gumigyárban. 1954 nyarától a pozsonyi Szent Márton- székesegyház káplánja, ahol négy évet tevékenykedhetett. Ezért 1958-ban elhelyezték Szlovákia fővárosából, Párkányhoz és a közeli falvakba (Helemba, Szalka, Bart, Ebed). Időközben magához vette öccse árván maradt kislányát, akit aztán rendben felnevelt. Jelenleg Ebeden él. 2006-ban volt a gyémántmiséje.
Burián atya 2000. május 28-án a Komáromban a szlovákiai magyarság 7. emléknapján az MKP parlamenti képviselőitől a Pro Probitate – Helytállásért díjat, 2002. július 24-én Budapesten Mádl Ferenctől a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést, 2005. március 6-án szintén Budapesten a Rákóczi Szövetségtől az Esterházy emlékérmet kapta meg. Ezt követte 2009. augusztus 20-án a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozata kitüntetése.
Burián László hosszú pályafutása során mindenkor népéért kiállva, gyülekezetét még a csehországi deportálásba is követve végezte lelkipásztori tevékenységét, és maradt meg a börtön és a meghurcoltatások ellenére embernek az embertelenségben. Önszántából ment el a Csehországba deportált magyarok után, s évtizedeken át szolgálta a felvidéki magyarokat plébánoskén.
Mi volt az a lelki erő, amely minden helyzetben segítette, erősítette őt? Így vall erről: „Egyszerű ez. Én az isteni útmutatás szerint szeretem az embereket. Lélekben megbocsátottam nekik, bármit is tettek velem. Isten pedig mindig velem volt, ha kellett, felemelt, máskor bátorított. S újra meg újra megbizonyosodtam arról, hogy a szeretet minden gonoszságot legyőz. Ezt igazolja az életem is.”
Kismedve
Ajánlom figyelmetekbe még Szilvássy József beszélgetését Laci atyával a Népszabadságból (Külföld rovat, 2008. december 23.):
Plébános, aki bejárta a földi poklokat
A kitüntetésekről:
A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvényben kapott felhatalmazása alapján Mádl Ferenc a Köztársaság Elnökének Érdemérme elnevezéssel 2001. november 29-én kitüntetést alapított. Az elnöki kitüntetés annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható, aki életútjával, szakmai tevékenységével kiemelkedő érdemeket szerzett, különösen a tudományok bármely területén, az ifjúság nevelése, az elesettek és hátrányos helyzetűek támogatása, a természeti környezet megóvása terén, valamint művészi alkotói és előadói, illetve a köz szolgálatában végzett tevékenységével.
A Rákóczi Szövetség Esterházy János Emlékbizottsága minden évben emlékéremmel tünteti ki azt a magánszemélyt vagy intézményt, amely sokat tett a felvidéki magyarságért, tevékenységével méltó volt Esterházy Jánoshoz, vagy részt vesz emléke megőrzésében.
A Kisebbségekért Díjat azok a külhoni magyar egyének, szervezetek kaphatják meg, akik a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végeznek.