Papság az ifjúság (cserkészek!) szolgálatában

14. 11. 2009.

2009. november 11-én tartotta XVII. ülését a Táborkereszt Egyházi Konvent Budapesten a Szent Imre plébánián. Az ülés témája a papság évének jegyében zajlott.

A vitanyitó előadást Kocsis Fülöp, hajdúdorogi megyéspüspöke tartotta a papság szerepéről az ifjúság, szűkebb értelemben a cserkészek szolgálatában. A papok az Ő megközelítésében gondnokok, Isten titkainak gondnokai. A gondnok feladata pedig a hűség.

Célja :

* a rábízottak Isten országába való vezetése

* az Isteni élet közvetítése

* az Istennel való lelki élet

Sajnálatos módon sok pap különböző köztes cél elérésénél ragad le. Másik oldalról nekünk fiataloknak, cserkészeknek tudomásul kell vennünk, hogy az ifjúság a papok számára csak egy célcsoport, de egy olyan célcsoport, melynek szolgálatával minden papnak számolnia kell. Beszédében buzdított minden papot, cserkészvezetőt, hogy Isten kegyelmét fedezzék fel önmagunkban és környezetünkben, s éljék is azt meg. Hangsúlyozta, hogy aki megtapasztalja Isten kegyelmét, az biztos megtalálja azt a formát is miképp tudja azt átadni a reá bízottakra.

Beer Miklós, váci megyéspüspök cserkészélményeiről beszélt. Azokról az élményekről, amit mint gyermek, mint ifjú, mint felnőtt, mint pap, illetve püspök élt át. Szívesen látna a papképzésben is cserkészelemeket – élménypedagógiát, gyakorlati ismeretek elsajátítását, bizalmon alapuló nevelési módszert,... Örülne, ha a szeminárium hangulatát a felszabadult örömteli készülődés légköre hatná át, ha a hallgatók Krisztus baráti körének lennének tagjai, ha minden növendék és pap is megtapasztalná felettesei feltétel nélküli szeretetét, bizalmát. Szerinte más lenne a képzés, ha a növendékek és a tanárok is mernének derűsek lenni, ha közösen sok-sok Istenközeli élményt élnének át, ha lenne idejük arra, hogy együtt megtapasztalják a teremtett világgal való kapcsolatunkon keresztül a Teremtő Isten személyes élményét, s ha személyes egyházélménnyel gazdagítanánk egymást. Filozófus lévén nem másodrangú számára a tudomány, az oktatás, az önképzés, az ismeretek szerzése, de a hivatás számára érzi a személyes és a közösségi istenélmény fontosságát is. Ennek az élménypedagógiának ő részese volt a cserkészet által. Első lelkivezetői, későbbi tanárai között többen is cserkész lelkipásztorok voltak. Sajnos nem tudott ígéretet tenni arra, hogy a papképzés belátható időn belül gyökeresen megváltozna, de kért bennünket, hogy a cserkészpedagógia elemeit őrizzük, fejlesszük. Sík Sándor cserkészpedagógiáján felnőve, püspökként Teleki Pált idézte: „A vezetés elsősorban példa.”

Ezt követően Szabó István OschP atya Sík Sándort cserkész lelkipásztorként mutatta be. Koltai András levéltáros Sík Sándor példaadó életét tárta elénk a fellelhető levéltári dokumentumok alapján, majd Jelenits István OschP atya Sík Sándorral, a cserkészköltővel ismertetett meg bennünket. Mindannyiuk előadása lenyűgöző volt, s valamennyien megerősítettek abban a meggyőződésemben, hogy a magyar cserkészet sziklaszilárd vallásos alapjait Sík Sándor, anno a cserkészetben betöltött szerepének köszönheti.

A konventen a papság szerepvállalásáról a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségben Zsidó János atya számolt be. Örömmel mondta el a jelenlévőknek, hogy idén hosszabb szünet után ismét volt állandó lelkipásztora minden kiképző táborunknak, s csapattáborainkban is vállaltak szolgálatot papjaink.