Amiért én vagyok a felelős, azt nem hagyom, hogy megszűnjön - interjú Molnár Tamás atyával
Hidat képez szlovákok és magyarok, magyarok és magyarok, valamint felvidékiek és az anyaország között. Munkássága elismeréséért 2021-ben Magyar Arany Érdemkereszttel jutalmazták. Molnár Tamással, a pozsonyi magyar katolikus közösség lelkipásztorával, a Pozsonyi Főegyházmegye helyettes bírósági helynökével beszélgettünk.
Hogyan lett a pozsonyi közösség lelkipásztora?
2014 júliusában kerültem ide. De nem egy ismeretlen városba jöttem vissza, hiszen hat évig Pozsonyban tanultam teológiát. Ezután három évig voltam Somorján káplán, majd a hároméves posztgraduális tanulmányaimat Rómában végeztem.
A római tanulmányaim és a pozsonyi működésem közötti egy hét alatt volt egy komoly autóbalesetem, amikor autó nélkül, ezáltal az új autó beszerzése miatt pénz nélkül is maradtam. Olyan érzéssel kezdtem itt Pozsonyban, mintha újból újmisés lennék, az alapoktól kezdve.
Frontálisan belém hajtott egy fiatal sofőr az autójával egy kanyarban, eszméletlen voltam a baleset következtében. Vizes, csúszós volt az út, de igazából semmi rossz élményem nincs, mert gyorsan jött az ütközés, s az agyam teljesen kikapcsolt. Már csak arra emlékszem, hogy valahogyan kiszedtek az autóból, és vártuk a mentőautót. Volt egy fejsérülésem, amit bevarrtak a lévai kórházban, és állítólag el voltak törve a lábujjaim, de erre már csak az ellenőrzésen jöttek rá, mert a sürgősségin tévedésből csak a másik lábamat röntgenezték meg a baleset után. Komolyabb sérülés viszont nem történt, a kórházból még aznap, kedden hazaengedtek. Igaz, hogy néhány napot bekötött fejjel és sántítva kellett eltöltenem, de szombaton felutaztam Pozsonyba, és vasárnap a tervek szerint beléptem az új szolgálatba.
Milyen volt a fogadtatás a hívek körében?
Nagy szeretettel fogadott ez a közösség. Úgy gondolom, hogy vágytak arra, hogy kapjanak egy állandó papot, mert sajnos az egyik elődöm, Konrád atya hirtelen halála után helyettesítésekkel volt csak megoldva a magyar pasztoráció.
Miért pont Pozsonyba helyezték?
Igazából Zvolenský érsek atyának köszönhető, hogy Pozsonyba kerültem. 2014 húsvétja után, az isteni irgalmasság ünnepekor árulta el még nem hivatalosan, amikor kint volt Rómában II. János Pál pápa szentté avatásán, tehát már néhány hónappal korábban tudtam róla. Azt mondta meg kell oldani a pozsonyi magyar helyzetet.
Örültem neki, és külön örülök, hogy ahol hat évig tanultam, laktam a szemináriumban, annak most a szomszédságában lakom. Ráadásul a hálószobámból és a konyhámból épp a dóm tetején a Szent Koronát látom, úgy gondolom, ez valóban egy pozsonyi magyar lelkipásztornak való lakás.
Mi tartott a legfontosabbnak a beiktatásakor?
Szívügyemnek tartottam felújítani Pozsonyban az idekerülésem idején éppen nem működő magyar cserkészcsapatot, hiszen én magam is cserkész voltam Bényben, az alapító tagok közé tartoztam és ezért fontosnak éreztem, hogy Pozsonyban is működjön a magyar cserkészet. Végül sikerült felújítani, újabb csapatok alakultak.
Tovább vittem a szerdai egyetemisták találkozóját, valamint támogattam több hasonló kezdeményezést is még nem házas fiataloknak, illetve házaspároknak. Ezen kívül segítettem a már meglévő közösségek működését, mint például a ferences világi rend, a Jézus Szíve családok, a rózsafüzér társulatok, és az Édesanyák imái imacsoportok találkozóit.
A személyétől nem áll távol a jótékonykodás sem...
Igyekeztünk minden évben Teréz anya nővéreinek Pozsonyligetfalura adományokat vinni advent idején, de szerveztünk más gyűjtéseket is. Volt, amikor a fülöp-szigeteki keresztényeket kellett megsegítenünk, ahová egy pozsonyi házaspár vitte el személyesen az adományainkat. Volt egy afrikai osztálytársam még Rómában. Amikor az ő népes családja valamilyen katasztrófa folytán elvesztette otthonát, akkor szintén a közösség tartott egy gyűjtést, melynek köszönhetően megoldottuk a lakhatási problémájukat. De voltak egyéb adománygyűjtéseink is, például múlt nyáron a zarándoklatunk folyamán vittünk Dévára, a Böjte Csaba-féle gyermekotthonba ajándékot, legutóbb pedig Kárpátaljára szerveztünk karácsony előtt cipősdoboz akciót, több mint 80 hittanosnak, illetve az ottani gyermekotthon lakóinak.
Támogatunk több kárpátaljai magyar gyermeket azzal, hogy fedezzük egy iskolaévi kiadásaikat. Pontosan tudjuk, melyik gyereket támogatjuk, hány éves, milyen nehézségekkel küzd. Sokan egyénileg is hozzájárultak, de közösségi szinten is segítünk a vasárnapi kávézások során összegyűlt adományokból. Így mindenki úgy érezheti, hogy hozzájárult a gyermekek megsegítéséhez és jót tesz velük.
Hol szokott a közösség összejönni?
Az elsődleges találkozási helyünk a ferences templom, amely Pozsony legősibb temploma, és a belvárosban található. Itt vannak a szentmisék minden vasárnap, ünnep- és hétköznapokon is. Ezen kívül még a Virágvölgyi plébániatemplomban gyűlünk össze, ott is tartok vasárnaponként magyar szentmisét.
Nagyon jó, hogy a ferences templom mellett használhatjuk a refektóriumot, ahol kéthetente a vasárnapi misék után lehet kávézni, a gyerekek együtt kakaóznak, játszanak, a felnőttek beszélgetnek, találkoznak.
Egy pályázat keretén belül szeretnénk ezt még inkább családiassá tenni egy új kivetítővel és hangtechnika berendezéssel, hogy előadások is lehessenek itt, illetve könnyebben mozgatható székekkel, asztalokkal, hogy még jobban mobilis legyen ez a terem. Önálló plébániaépületünk nincs, egy időben a magyar nagykövetség jóvoltából a pozsonyi kulturális intézetnek az egyik termét használtuk Korona Társalgó néven a Védcölöp úton (mai szlovák nevén Palisády – szerk.). Néhány évvel ezelőtt pedig sikerült az érsek atyának köszönhetően megnyitni egy nagyobb területű, több helyiségből álló közösségi házat a Ferienčík utcában. Itt tartjuk a különböző közösségek találkozóit, illetve a roráté hajnali misék utáni reggeliket, de egyéni alkalmakra is van, aki úgymond kibérli.
Nagyon sok kirándulást szerveznek a közösségnek, például népszerű esemény a sítúra.
Igen, ezt minden évben megszervezzük a tavaszi szünetben. Az én időm alatt sajnos egyszer ki kellett hagyni, mégpedig a Covid-járvány miatt. Az utóbbi években Bölényfalun, Zuberecben szervezzük ezt, idén is már több mint 70 jelentkező van, főleg gyermekes családok, de egyébként egyedülállók, vagy olyan párok is jöhetnek, akiknek még nincs gyermekük. Néhány idősebb személy is mindig szívesen jön.
A síelés mellett van lelki program, szentmise, közös ima, éjjeli szentségimádás, de szórakozási lehetőségek is, például vetélkedők, esetleg valamilyen rövid színdarab, farsangkor álarcosbál a gyerekeknek, a felnőtteknek pedig kerekasztal beszélgetés.
Igyekszünk minden korosztályt bevonni, hogy mindenki testi-lelki feltöltődésként tudja megélni az együtt töltött hetet.
A sítúrán kívül vannak egyéb rendezvények, többnyire évente van egy nyári kirándulás vagy zarándoklat a híveknek. Múlt évben ez egy erdélyi körút volt, de jártunk már Rómában, Lourdes-ban, nagyon sok magyarországi Mária-kegyhelyen is. Az idei nyáron lengyelországi körútra készülünk, ahol már szintén jártunk egyszer 2016-ban, az Irgalmasság Szentévében. Most, ebben a Jubileumi Szentévben ezt szeretnénk megismételni. A jubileumi zarándoklatokhoz tartozik a római zarándoklat, oda pedig majd októberben szeretnénk a közösséggel menni, több olaszországi szent nyomában is haladva: Assisiben Szent Ferencnek az életével kapcsolatos helyeket megnézni, San Giovanni Rotondoban Szent Pio atya életének egy fontos színhelyén jelen lenni, és visszafele pedig Páduában, Páduai Szent Antalnak a bazilikájában töltekezni lelkileg.
Egy pillanatra visszatérnék a sítúrához. Történt ott egy érdekes történet…
Már kétszer is megtörtént, ha egyre gondolunk.
Én a Nélküledre gondolok.
Igen, igen. Két éven át megismétlődött, hogy a sítúra egyik napján kívánságműsor is adódott, lehetett zeneszámokat kérni, amiket a sípályán aztán bárki hallgatott.
Mindkét évben megtörtént, hogy a közösségünk csoportjából valaki kérte a Nélküled című számot. Nem tudjuk, hogy a DJ értette-e miről van szó vagy sem, de mindenesetre kikereste és lejátszotta.
Érdekes volt ez a tapasztalat, mert akiket láttunk, hogy magasba tartott mobillal a kezükben megállnak erre az időre, azokról tudtuk, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik, mint mi, ugyanahhoz a nemzethez tartoznak. Jó volt egymásnak ezt jelezni, inteni. Megható és szép a másik oldalon pedig vidám pillanat is volt ez. Hogy aztán ki mit értett belőle, nem tudjuk, de nekünk fontos volt, és jó volt ezt hallani mindkét évben. Kíváncsi vagyok, hogy idén is megismétlődik-e még harmadszor is…
Hogyan kapcsolódik ki, amikor éppen nem szervez semmit?
Szeretek víz mellett lenni, legyen az egy fürdőben, nyáron pedig egy tónál, ami alatt legfőképp a Balatont értem, közben pedig a vízparton olvasni. Időjárástól függően szeretek kint a természetben kerékpározni. Szívesen szervezek egy-két napos kirándulást vonattal, és akkor számomra már az is kikapcsolódás, ha a vonaton is tudok olvasni.
Érintsünk egy kicsit komolyabb témákat. Személyesen is igaz a mondás, a jó pap holtig tanul?
Ezt lehet, hogy a hívektől kéne megkérdezni, de tanulni még tanulok. Nem tudom, hogy meddig, de jelen állapotban igen. Az ősszel adtam le egy szakdolgozatot, pasztorális lelkigondozói szakon a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, és ennek a szakdolgozatnak a megvédése, illetve a záróvizsga, zárószigorlat vár rám január 21-én, ezzel remélhetőleg befejezem a főként pszichológiai tanulmányokat. Ez azért volt szükséges számomra, mert segít a nehéz élethelyzetekkel küzdő emberekkel való munkában, például drog- vagy alkoholfüggők támogatásában, gyászfeldolgozásban, vagy haldoklók és családtagjaik kísérésében. Emellett szeretném még ebben az iskolaévben leadni és megvédeni a doktori munkámat, amelyet egyházjogból írok a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem kánonjogi posztgraduális intézetében.
Minden szükséges feltétel teljesült már – előadások, publikációk, idegen nyelvtudás –, így már csak a munkám befejezése és megvédése van hátra. Februártól részt veszek egy 60 órás vezetői tréningen, amely főként papoknak szól.
A képzés célja, hogy megtanítsa a csoportok és közösségek hatékonyabb vezetését, valamint a konfliktusok kezelését templomi vagy plébániai közösségekben. Szóval szeretném tanulással tovább képezni magam, van még bőven mit tanulnom, nem érzem magam tudós papnak.
Igaz az, hogy a nevéhez köthető a Szent István-napi szentmisék meghonosítása Pozsonyban, a Szent Márton-dómban?
Úgy tudom, hogy már az érkezésem előtt is szokásban volt, csak nem ilyen nagy méretben, inkább a helyi híveknek szólt. Én viszont igyekeztem elérni, hogy ez az ünnep ne csak a helyi katolikusoké és vallásos embereké legyen, hanem minden pozsonyi magyaré felekezettől függetlenül. Emellett a környékbeli magyarokat, zarándokokat is szívesen várjuk. Öröm az, hogy a rajkaiak közül is sokan érkeznek, többnyire az ottani polgármester úrral és képviselőkkel az élen. Az utóbbi években már több helyről jönnek lelkiatyák is, autóbuszokkal is. A csallóközcsütörtöki plébános mindig úgy szervezi, hogy ide jöjjenek, illetve a pozsonypüspöki hívek is ezen az ünnepen ide jönnek be a belvárosba misére.
Az idei augusztus 20-i ünnepségre meghívtuk azokat az erdélyi, székely és csángó testvéreinket egyaránt, akik között néhány napja jártam házakat szentelni. Úgy néz ki, hogy az ottani atya, Gyergyószentmiklósnak az egyik plébánosa tartja majd a szentmisét, ő szól a hívekhez. Az eseményen megjelenik a felvidéki népviselet mellett a székely és csángó népviselet is, valamint cserkészeink is részt vesznek.
Külön öröm számomra, hogy mindez a magyarság összetartozását és összekapcsolódását fejezi ki. Pozsony ehhez méltó helyszín, hiszen a Magyar Királyságnak leghosszabb ideig itt volt a fővárosa, így határon túli magyar testvéreink is joggal jönnek ide ünnepelni.
Nagyon örülök, hogy ezt sikerült egy ilyen nagyobb ünneppé alakítani. A média is egyre nagyobb figyelmet szentel az eseménynek. Előfordul, hogy a Magyar Televízió is beszámol rólunk, ahogy az itteni felvidéki magyar média is kiemelten foglalkozik az ünnepi eseménnyel. Ez az ünnep egyfajta központi eseménnyé vált a környéken, amely lelkileg és szimbolikusan összhangban áll a budapesti központi ünnepléssel. Ezt gyakran meg is említem, hogy ugyanabban az időben, amikor Budapesten gyűlnek össze, imádkoznak és tartják a körmenetet, mi is lélekben hidat alkotunk velük. Erről rendszeresen értesítem Erdő Péter bíboros urat is, aki általában üdvözletét küldi az itteni ünneplőknek. Tehát megvan ez az összekapcsolódás az egykori és a jelenlegi magyar főváros között.
A tevékenységével mennyire tudja befolyásolni a magyarság megmaradását, illetve fejlődését?
Papként, a többi lelkésztársammal, legyen szó itt most főként a Pozsonyban működő református lelkész házaspárról, illetve az evangélikus lelkésznőről, valamint a kulturális intézményekkel együtt (magyar nagykövetség mellett működő Liszt Kulturális Intézet, Pozsonypüspökit beleértve a három Csemadok alapszervezet, Pozsonyi Casino, Vöröskereszt magyar csoportja) a nagykövetséggel, és a magyar párttal, amelynek Pozsonyban van a székháza, mondhatnám, hogy sokan vagyunk közösen felelősek azért, hogy itt a magyarság ügyeiért kiálljunk, és képviseljük azokat. Fontosnak tartom, hogy nem szervezünk egymásra programokat, hanem igyekszünk azokat összhangba hozni.
Az értékes programokat kihirdetem, vagy reklámozom akár az internetes felületeinken is. 2014. október 8-tól, Magyarok Nagyasszonya ünnepétől, pozsonyikatolikusok.sk címen honlapunk, illetve még gyakrabban látogatott ugyanilyen nevű Facebook-oldalunk is van.
Ezeknek köszönhetően tudok hírt adni arról, hogy igenis van Pozsonyban magyar élet, vannak különböző rendezvények, mint például a Magyar Teológiai Szabadegyetem, magyar nyelvű hitoktatási képzési napok, nemrég pedig éppen volt egy magyar művész által tartott orgonakoncert is. A szlovák katolikus televízióban Pozsonyból havonta egyszer most már magyar szentmisét is közvetítünk.
Ugyan apró mozaikdarabok ezek, nem tudunk valamilyen egetrengető nagy és extra látványos dolgokat csinálni, dekötelességemnek érzem, hogy amiért én vagyok a felelős, azt nem hagyom, hogy megszűnjön.
Igyekszem együttműködni a civil szervezetekkel, főleg a kulturális intézményekkel. Támogatom a magyar iskola működését, részt veszek az évnyitón, vagy bármilyen más ünnepségen. Ugyanúgy a nagykövetségnek az eseményein is, ahol lehet képviselni az itt élő magyarságot.
A helyi magyar hívek látják, hogy valóban egy magyar faluból idekerült lelkipásztoruk vagyok, akinek szívügye, hogy a nagyobb ünnepeken a magyar himnusz elhangozzék a misék végén, az összes magyar ünnep meglegyen méltósággal ünnepelve, magyar naptár szerint ünnepeljük az anyák napját.
Ezek csupán pici dolgok, de a sok apró dologból kiérződik, hogy igen, itt van egy hagyományőrzés, él a kultúra továbbvitele, van kapcsolat az anyaországgal, van kapcsolat a többi kisebbséggel, az erdélyi vagy kárpátaljai kapcsolatok is sokat segítenek a mi közösségünknek is. A magyarságtudat elmélyítése céljából többnyire a kirándulásokat is olyan helyre szervezzük, ahol valamit tanulhatnak a magyar történelemből és a magyar történelemnek a nyomaiban járhatjuk végig. Ez a sok kis mozaikdarabka, szépen egybeillesztve egy szép öntudatfejlesztő és valláselmélyítő utat jelent, amit közösen próbálunk járni. A lehetőség Pozsonyban fel van kínálva az embereknek, hogy akár a kultúrában, akár a vallásos életben megtalálják a magukét, csak élni kell vele. Minden jó ötletnek örülünk, és mindent megteszek azért, hogy ami megvalósítható, amire igény és szükség is van, azt beiktassuk.
Mit gondol a mai fiatalok hithez fűződő viszonyáról?
Nem szeretnék semmiképpen egy általános véleményt alkotni, főleg nem negatívat, mert nekem olyan szerencsés helyzetem van, hogy nagyon sok pozitív, értékes és intelligens fiatallal vagyok körülvéve. Én inkább ezt az oldalát látom a fiatalságnak, főleg az összejöveteleken. Látok szép példákat, sok mindenbe be tudnak nekem segíteni akár a szervezést illetően is. Jó látni, hogy megfelelő értékrendet képviselő fiatal családoknak a közössége vesz körül, valamint, hogy mindig vannak új fiatal családok is, ahol látom, hogy szintén helyén vannak az értékek, nem zárkóznak el a gyermekáldás elől, hogy próbálják őket a hitre, a vallásosságra, de ugyanúgy a nemzeti öntudatra, a becsületességre nevelni.
Nemsokára, február 8-án lesz egy szülők napja, amikor egy magyarországi sokgyerekes anyuka jön új ötletekkel, például, hogy hogyan lehet átélni még interaktívabban, hatékonyabban a nagyböjti és húsvéti időt a gyerekekkel.
Nyitottak erre a szülők, van érdeklődés a fejlődésre. Úgyhogy nem látom feketén és borúsan a helyzetet, mert szerintem van annyi és olyan jó minőségű fiatal, hogy tovább tudják adni az értékeinket. Biztos, hogy van más réteg is, akikhez nem tudok eljutni, vagy nehezebben tudom őket megszólítani. Itt azonban azt is megjegyzem, hogy van nagyon sok nem vallásos jó barátom és értékes ismerősöm is, és látom, hogy ők is jó emberként ugyanúgy jó értékeket képviselnek, tehát értük is nagyon hálás vagyok. Az is lehet, hogy ők is egyszer a kereszténységet választják. Például két évvel ezelőtt húsvétkor is kereszteltem két értékes felnőtt fiatal férfit, akik felnőttként döntöttek úgy, hogy a katolikus hitet választják, és felnőttként keresztelkedtek meg, és azóta is szépen és becsületesen élik a hitüket.
Már kisgyerekként tudta, hogy a papi hivatást fogja választani?
Igen, nekem valahogy ez tényleg egy gyerekkortól induló meghívás volt, már akkor úgy éreztem, hogy ez a pálya vonz, és ezért talán nem is volt olyan meglepő sem a szülőknek, sem a családnak, sem a faluközösségnek amikor a gimnáziumi érettségi táján jeleztem, hogy hová fogok felvételizni.
Nem is adtam be más egyetemre a jelentkezést, és sikerült is az első próbálkozásra bejutnom a pozsonyi papi szemináriumba. Akkor még egy nagy Pozsony-Nagyszombati Főegyházmegye volt, és így Bény is – az én szülőfalum, ami most a Nyitrai Egyházmegyéhez tartozik – a Pozsony-Nagyszombati Főegyházmegyéhez tartozott, tehát ebbe kellett, hogy jelentkezzek.
Az új egyházmegyei felosztáskor én még itt tanultam ugyan Pozsonyban, de a szünidőkben, illetve hétvégeken már Somorján végeztem a diakónusi szolgálatomat, és ezáltal, amikor az egyházmegye határok átrajzolása megtörtént, itt maradtam Pozsonyban, ami most igazából két egyházmegyével odább van a szülőfalum egyházmegyéjétől. Viszont itt a pozsonyiban is, úgy érzem, hogy szükség van ugyanúgy magyar papra, mint bármelyik más egyházmegyében, ahol magyarok is élnek.
Örülök annak, hogy itt tudok szolgálni, és úgy gondolom, hogy az érsek atya megbízik bennem. Többször olyan feladattal is megbíz, ami nagyobb körben is érinti a magyar pasztorációt, a pásztorleveleit van, hogy én fordítom le magyar nyelvre.
De bármilyen egyéb magyar találkozó szervezésében is besegítek, ami közte és a magyarországi püspökök, vagy akár egy magyarországi politikussal történik. Így volt ez több mint két évvel ezelőtt is, amikor Szijjártó Péter magyarországi külügyminiszter úr meglátogatta az érsek atyát, én is bent voltam az akkori pozsonyi magyar nagykövet úr jelenlétében ezen a találkozón. Akkor a miniszter úr nemcsak ezen a hivatalos találkozón vett részt az érsekségünkön, hanem előtte a hajnali magyar roráté misén is a ferences templomban, ami nagy élményt adott a közösségnek. Láthatta, hogy milyen düledező külsejű templomban gyűlik össze a magyar közösség, talán ennek hatására is volt segítségünkre egy pályázatban, és most ennek függvényében egy Interreg-es pályázatot megnyerve folyamatban van a templom külső felújítása.
Végezetül mit üzen azoknak, akik bizonytalanok hitükben?
A hitet nem tudjuk sem megvásárolni, sem sehonnan megrendelni, vagy kigenerálni, legyártani.
Úgy gondolom, nincs veszítenivalónk, ha hiszünk abban, hogy létezik Valaki – nagybetűs Valaki –, aki szeret minket, törődik velünk, és irányítja életünket.
Ha elfogadom, hogy ez a Valaki az Isten, aki a javamat akarja, és bízom benne, az már önmagában is erőt adhat. Sokak tapasztalata erősíti meg ezt bennem, különösen azoké, akikre nagyon fölnézek, akik nagy nehézségeken mentek keresztül, és mégis érezték, hogy valami emberit meghaladó segítséget kaptak, amibe kapaszkodhattak.
Hiszem, hogy életünk nem csupán véletlenek összjátéka, hanem van egy irányító kéz, amely mindent összefog, még akkor is, ha nem mindig értjük azonnal a miérteket.
Ez a hit adhat erkölcsi tartást, erőt és gerincességet. Ha valaki személyesen is megtapasztalja, hogy Isten szereti őt, és konkrét segítséget kapott, az egy olyan többletet ad az életéhez, amely mindent új fénybe helyez és így minden mélyebb értelmet nyer. Az emberi méltóság, becsületesség, jóság és szeretet elválaszthatatlan az istenitől és magától Istentől.
Ez boldogabbá, békésebbé, lehet nem mindig könnyebbé, de ott belül biztos, hogy gazdagabbá teszi az életünket. Üzenetemben azt kívánom mindenkinek, engedjük meg magunknak, ízlelgessük, és így tudjunk megerősödni a hitben, és ez tegyen mindannyiunkat boldogabbá és rajtunk keresztül szebbé, jobbá és főleg békésebbé, igazságosabbá a környezetünket is.
(Az interjúhoz való felkészüléshez köszönettel tartozom V. Tamásnak.)
Forrás: Ma7