Töretlen erővel a felvidéki magyar keresztény ifjúságért

2024. 12. 18
1

Advent első hetében rendezték meg Gútán a Magyar Művészetért Díjrendszer 48., felvidéki díjátadó gáláját, ahol a díjazottak között volt a Felvidéken 1994 óta működő Jópásztor Alapítvány. A kitüntetést az alapítvány elnöke, PaedDr. Farkas Zsolt esperes-plébános vette át.

A díjat és díjrendszert 1987-ben alapították. Az elismerés célja megbecsülni a nemzeti kultúra nagyjait, akik példaértékű értékeket teremtenek a magyar közösségekben.

A rangos kitüntetést 2009-2038 között adományozza a díjrendszer alapító elnöke, Gubcsi Lajos, címzetes egyetemi docens, író, költő. Az ünnepi gálán személyesen adta át a kitüntetést Farkas Zsolt atyának, mely fontos megerősítése a Jópásztor Alapítvány Felvidéken végzett munkájának.

A laudációt Csáky Pál felvidéki magyar író, politikus mondta el, aki ismertette az alapítvány elmúlt harminc évében kifejtett tevékenységét és további jó munkát kívánt Zsolt atyának, aki méltán érdemelte meg a kitüntetést értékteremtő tevékenységéért.

Harminc évvel ezelőtt a Jópásztor Alapítvány azzal a céllal alakult meg, hogy a Szlovákiában élő magyar nemzetiségű papnövendékek képzését és a felvidéki magyar keresztény ifjúsági rendezvényeket támogassa.

Farkas Zsolt atya portálunknak elmondta: „Alapítványunk harminc éve fejti ki tevékenységét a felvidéki magyar katolikusok szolgálatában. Az első elnök tisztségét az áldott emlékű Lénár Károly atya töltötte be 1994. november 18-tól, a megalakulástól, a 2005. augusztus 21-én bekövetkezett haláláig. Őt követte Ďurčo Zoltán, aki 2005. szeptember 25-e és 2008. június 7-e között állt az alapítvány élén. Jómagam 2008. június 8-án vettem át a tisztséget.” Zsolt atya 16 éve végzi megbízatását a felvidéki magyarok körében a keresztény-nemzeti értékekért.

Mint jelezte:„magyar nemzeti megmaradásunk megőrzése és katolikus hitünk megóvása érdekében különböző rendezvényeket, konferenciákat, előadásokat, imanapokat rendezünk. Ennek értelmében 25 éve szervezzük meg a Komáromi Imanapokat, ahol felvidéki magyar püspökért, magyar papokért és szerzetesekért imádkozunk. Emellett támogatjuk a magyar nyelvű kispapok, teológushallgatók képzését, akik a Felvidéken teljesítenek majd szolgálatot.

A kitűzött célt szem előtt tartva támogatjuk a magyar nyelvű hitoktatást, a hitoktatók felkészítését, a pedagógusok lelkigyakorlatait. Ugyanakkor támogatjuk a felvidéki papok és szerzetesek továbbképzését és a Felvidéki Magyar Katolikus Iskolák Fórumát.

Támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely összefügg az alapítvány céljaival. Ilyen a hivatásgondozás, a ministránsok képzése és az ifjúságpasztoráció. Fontosnak tartjuk a gyermekekkel és az ifjúsággal való foglalkozást, ezért találkozókat, táborokat, zarándokutakat szervezünk. Ilyen a 13 éve nyaranta megrendezett Ministráns Olimpia, vagy a Ministráns Focitorna, melyekre több száz fiatal érkezik a Felvidék minden szegletéből.

Alapítványunk más szervezetekkel, alapítványokkal együttműködve tevékenykedik a kitűzött célok megvalósításának érdekében, köztük jelentős helyen van a felvidéki Pázmaneum Társulás” – mondta el az elnök, Farkas Zsolt atya.

Akik segítenek a rendezvények megszervezésében és lebonyolításában, azok a következők: az elnökség tagjaként Mgr. Peck Viktor és Mgr. Hutár Márk dolgozik. Az alapítvány ügyvezetője: Mgr. Andrusko Gyula. A felügyelőbizottság tagjai: Mgr. Elek László elnök, Farkas Gábor és Ing. Olgyay Csaba bizottsági tagok.

Farkas Zsolt atya pedagógiai munkát is végez alap- és felsőoktatási intézményekben, valamint Andrusko Gyula atyával a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség berkeiben lelkészi, oktató-nevelő munkát folytatnak, melynek fiatal koruk óta a tagjai.

Zsolt atya jelenleg Szőgyén, Bény és Kéty plébánosa, több esetben hallhatóak előadásai a rádióban, televízióban, vagy olvashatóak a médiában.

Fontosnak tartja, hogy előadásaival megszólítsa a fiatalokat, a szülőket, de az idősebb korosztályt is.

Farkas Zsolt atya nevéhez fűződik a Felvidéken tizenkilenc éve működő Regnum Marianum Akadémia, mely a világi Krisztus-hívőket részesíti elméleti képzésben, és számtalan témában erősíti meg a hallgatóság értékrendjét és az Istenhez való tartozást.

Az évente Szőgyénben megrendezett Nyitott Templomok Napjának fővédnökeként támogatja, hogy a Nagyboldogasszony-templom helyet adjon a művészetek különböző ágainak, amikor kiállítások, irodalmi előadások, koncertek, történelmi emlékezések várják a művészetkedvelő és a nemzeti-keresztény kultúrát értékelő közönséget.

Mindezek mellett az alapítvány kiadványok megjelenését is támogatja, vallásos irodalmat, imafüzeteket, versesköteteket, emléklapokat bocsát ki a felvidéki katolikus magyar hívők számára.

Az Ex Libris Díjjal kitüntetett Jópásztor Alapítvány az elismerő emléklap mellé hat olyan díszdobozban elhelyezett művet kapott, amely hű képet ad a Kárpát-haza magyarságának elévülhetetlen örökségéről.

Farkas Zsolt atya elmondta, hogy a pappá szentelésekor kitűzött jelmondatot a jó pásztorról választotta: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.” Amikor a János evangéliumának a 10. 11-12-es versét jelölte meg papi hivatása mottójának, még nem sejtette, hogy a Gondviselés a Jópásztor Alapítvány vezetésének feladatát is rábízza.

További sok sikert kívánunk a Jópásztor Alapítvány sokrétű munkájához!

Forrás: Berényi Kornélia/Felvidék.ma