A csapat 1993-ban tett fogadalmat Szőgyénben, azóta folyamatosan működik. Jelenleg 48 tag dolgozik a csapatban, 4 őrsben. A csapatparancsnoki teendőket Svajcer Antónia látja el a
cserkészvezetők segítségével. Cserkészotthon áll a csapat rendelkezésére, mely az 2020/21 telén teljes felújítást kapott. A községben elhelyezett cserkészjel 2003 óta a Cserkészkopjafa, mely a Szent Mihály-templomkertben áll. A világhálón, a Facebook közösségi oldalon, a község honlapján és a Szőgyéni Televízió sugárzásában (You Tube) kísérhető figyelemmel a csapat tevékenysége. A Nagy Dobra szőgyéni havilap folyamatosan beszámol a cserkészmunkáról. A jelentős csapatrendezvényekről, eseményekről, a Felvidék.ma hírportálon is olvashatóak a beszámolók.
A csapat, a cserkészmunka mellett, bekapcsolódik a falu életébe, a kulturális, nemzeti-keresztény értékeket őrző rendezvényekbe, a községet építő munkákba, szociális tevékenységbe.
Jó kapcsolatot ápol az önkormányzattal, az egyházközséggel, a községben működő intézményekkel (iskola, Tájház és Múzeum, könyvtár), a községben működő szervezetekkel (Szőgyén Öröksége Társulás, Mária Légió, 9. Vörössipkás Zászlóalj Felvidéki Hagyományőrzői), a cserkészszülőkkel és a cserkészpártolókkal.
Őrsi gyűléseink helye és időpontja:
Róka őrs: szombat 9:00 - Cserkészotthon/online tér
Mókus őrs: vasárnap 9:00 - Cserkészotthon/online tér
Bodza őrs: vasárnap 11:00 - Cserkészotthon/online tér
Vezetőnk elérhetősége::
Leboc Szabolcs, lszabolcs@gmail.com, +421905866429