Színes szakmai programmal várták a cserkészvezetőket éves konferenciájukon

15. 11. 2023.
CSVK_SZMCS_2023_1

Kürt. Közel 100 cserkészvezető vett részt a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség éves cserkészvezetői konferenciáján Kürtön. A színes szakmai program összeállításáért a szövetség vezetése felelt, a kísérőprogramokról és a helyszínről pedig a helyi 22. számú Majer István cserkészcsapat gondoskodott.

A Cserkészvezetői Konferencia jelmondata idén a „Kösd össze a kellemest a hasznossal” volt, mely utal arra, hogy ez a rendezvény amellett, hogy kiváló platformot biztosít a cserkészvezetők tudásának bővítésére és a cserkészszövetséget érintő aktuális kérdések és átszerveződések, valamint az elmúlt cserkészév eredményeinek megvitatására, jó alkalom a találkozásra, a kötetlen beszélgetésekre és a szórakozásra is.

A hétvége központi napja a szombat volt, reggeltől estig párhuzamosan kettő-három előadás futott, a résztvevők pedig maguk választhatták ki, hogy melyiken szeretnének részt venni. A cserkészek megvitatták a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség alakulóban lévő vezetőségi átszerveződésének jelenlegi helyzetét, valamint az idén megvalósult és jövő évre tervezett országos és nemzetközi eseményeket. Lendvai-Lintner Imre a Külföldi Magyar Cserkészszövetség és a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának elnöke előadást tartott a magyar cserkészet sajátos értékeiről, szó esett a nevelési módszertan több pontjáról is, valamint a Kalász lelki csoport és a Firesz közreműködésével több programpont érintette a lelkiség témakörét is.

Iván-Zlatarits Anett, a TANDEM n.o. trénere jóvoltából Hogyan motiváljunk jól? címmel egy interaktív foglalkozáson is részt vehettek a cserkészvezetők, melynek alkalmával új módszereket sajátíthattak el a motiválás témakörében mind az általuk vezetett gyerekek és fiatalok, mind a csapatok vezetői szempontjából. Dr. Ritter Andrea pszichológus előadást tartott az egyéni stresszkezelésről, de a társadalmi szerepvállalás témaköre is szerepelt a programok listáján.

„A cserkészvezetői konferenciát hagyományosan minden évben ősszel szervezzük meg, ez az utolsó alkalom az évben, amikor vezetőink ilyen nagy számban találkozhatnak egymással és fejleszthetik magukat és kapcsolataikat. Mindig igyekszünk vezetőink igényeinek megfelelően alakítani a programokat, idén úgy gondolom rendkívül színes és jó szakmai programokkal tudtunk készülni, köszönet ezért minden szervezőnek.” – mondta Eke Máté, az SZMCS elnöke.

A rendezvény mellett kísérőprogramként folyamatosan megtekinthető volt a Szövetség a Közös Célokért jóvoltából Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára készült „Ahogy Petőfi szeretett…” című vándorkiállítás.

 

szmcs-p

Felvételek: SZMCS