A családos cserkészeknek immáron másodszor sikerült összehozniuk egy igazi országos találkozót… A március utolsó előtti verőfényes hétvégéjét Paláston, az Ivánka kastélyban töltöttük.
Fogggalmam sincs, hányan voltunk, de egyet elmondhatok: sok gyerkőc futkosott körülöttünk, akiket percenként keresett (és talált meg!) valamelyik cserkészszülő. Na, hát röviden ennyi lenne; a pontos névsort Vadmacs őrzi.
De bővebben is közhírré kell tennem a Paláston történteket, hogy azok, akik majd utánunk jönnek (amikor majd a mi gyerekeink már valamelyik VK tábor sarát fogják bakancsolni), tudják, hol kell folytatniuk.
Megpróbáltuk beiktatni a keretmesét, pontosabban magunkat beiktatni a keretmesébe. Balta&Bartal apukának köszönhetően sikerült gyerekeink szeme elé varázsolni Lúdas Matyi igaz históriáját. A mi Matyinknak hála, háromszor lakolt meg a telhetetlen Döbrögi uraság. Úgy kellett neki! A tanulság: a keretmese kell, még akkor is, ha a Családos Tanya olykor az egészséges szétszórtság útvesztőjében keresi is a kifelé vezető utat. Kell a mese, de csak cseppenként, csak mértékkel.
És kellett a túra és kellett a vasárnapi szentmise, hogy gyerekeink edződjenek testben, edződjenek lélekben, legalábbis szokják a cserkészek közösségét, ahol – a nagyvilággal ellentétben – minden rendben van, ahol magadba szippanthatod a meséket, s a tüzek üzenetét.
Itt Paláston számolnunk kellett gyerkőceink déli pihenőjével, igazodnunk kellett egymáshoz (de erre már korábban kiképzést kaptunk), és ami a lényeg: nem csupán gyerekeinkért kellett újra összehozni ezt a találkozót, hanem magunk miatt is. Mert leírhatatlan olyan cserkészekkel újra együtt lenni, akikkel valamikor ezerkilencszázkilencven…..ban táboroztunk/mókáztunk/építkeztünk együtt. Beszélgetéseinkben minden egyes szónak nagy súlya volt/van.
A családos cserkészek új színt festenek az SzMCs zászlajára, és ami a fő: példát adnak… akármiből.
Zalka Lóránt, ST, apuka
A találkozóról itt találsz fényképeket.