Cserkészösvényen – Kispál György atya
Gyuri atyát valószínűleg mindannyian ismeritek, és biztosan találkoztatok már vele valamilyen cserkész rendezvényen. Ha elolvassátok az interjút, megtudhatjátok, hogy a bajusza alatt mosolygó, szerény cserkészatya milyen sok mindent tett és tesz ma is a cserkészekért.
Két szempontból is kedves volt számunkra a “Cserkészösvényen” interjú sorozatunk elkészítése Kispál György atyával.
Az egyik az volt, hogy a Táborkereszt régi elnökével beszélgethetünk, Gyuri atyával, aki évekig volt elnöke a katolikus lelki közösségnek a cserkészetben. Nagy elismeréssel nézünk fel a munkájára, és a Táborkereszt Sík Sándorig visszanyúló múltját is nagy tisztelettel igyekszünk mi is, a “Légy résen! szerkesztői” támogatni. Fontosnak tartjuk, hogy az MCSSZ-ben a katolikus lelki nevelés elsődlegesen a Táborkereszt által, rajta keresztül valósuljon meg. Ezért mi is úgy tekintünk a munkánkra, mely a Táborkereszt munkáját hivatott erősíteni, csak más felületen, formában, de mindenképpen a céljaival megegyezően.
A másik ok az volt, hogy ismerve Gyuri atyát, ő inkább ” van jelen”, teszi a dolgát, legyen az bármi; mint hogy írott, nyomtatott formában, közösségi oldalakon, interjúkban jelenjen meg a nyilvánosság előtt. Sőt, senkinek nem szokott nyilatkozni, ezért külön öröm, hogy ez az interjú létrejöhetett és bepillanthatunk, megismerhetünk egy újabb cserkészösvényt, amely végigkísér egy életet.
Kezdjük a legelején, honnan indult ez az ösvény Gyuri atya az életedben?
A városoktól messzi jászberényi tanyavilágból származom. Amint megtanultam járni, a határban csavarogtam, szinte csak enni jártam haza.
Vasárnaponként templomba jártunk a szüleimmel, abba a tanyasi templomba, amit nagyapám épített. A tanyánktól a templom, az iskola is jó messze volt, négy kilométer.
Egyedül jártam iskolába, erdők, tavak mellett. Annyi érdekesség vett körül, hogy nem volt könnyű odaérni, pláne nem haza. Mindig volt valami kaland. Két osztályt jártam itt a tanyasi iskolában. Olyan volt, mint az Ópusztaszeri Skanzen. Nagyon jó tanítóm volt.
Hogyan kerültél Érdre ebből a “mesevilágból”?
Az iskolakezdésem egybe esett a TSZ-ek alapításával. A szüleim két éven át mindig menekültek az agitátorok elől. Közben új otthont kerestek Pest környékén. Így találtak rá Érdre.
Egy fa barakkot tákoltak össze, és abban kezdtünk új életet. Mindent otthagytak, csak a lovat és a tehenet tudták elhozni. Tizenhat éves koromig naponta legeltettem a két állatott. Sokszor vágtattam nyereg nélkül az érdi utcákon. A környékbeli gyerekekkel indiánosat játszottunk, nyilaztunk, harcoltunk. Nagy szabadságban nőttem fel, itt is minden nap egy kaland volt.
A húgomnak azért sokkal nehezebb volt, neki mindig otthon kellett lennie, így kimaradt ezekből.
Érden is szerencsém volt az iskolával, itt is jó tanítók, jó tanárok vettek körül. A gimnázium fiatal tanári kara, az osztályfőnököm, mindegyik remek ember volt.
Mikor ébredt fel benned ebben a kalandos, szabad gyermekkorban a papi hivatás utáni vágy?
Előbb erdész, majd mérnök akartam lenni. A papi hivatás csak érettségi előtt érintett meg. Akkor viszont rögtön elvittek két évre katonának. Ez volt a húgom szerencséje, mert csak így vették fel az egri tanárképzőbe.
“- Testvére? – Katona.”
A katonaság óta nem vágyom éjszakai kalandokra, festéklövészetre… volt elég.
A katonaság után hogyan folytatódott az életed?
Pesten kezdtem a teológiai tanulmányokat. Szintén remek tanárokkal és társakkal. Sok diplomás, okos ember volt közöttük. Általuk ismertem meg a kisközösséget, ami egész papi életemre célt adott számomra.
A teológia nyári szüneteiben édesapámmal együtt, ketten építettük fel a családi házunkat. Én voltam a “kőműves”. Akár a katonaság, ez is nagy önbizalmat adott.
Mikor lépett be az életedbe a cserkészet?
Szüleim őriztek régi cserkészújságokat, amit még fiatal koromban lapozgattam. Aztán ott volt a kalandos gyermekkor is, ami jó alapot adott, amikor Székesfehérvárról Hada Tibor bá’, a IV. cserkészkerület oszlopos tagja, megkeresett, hogy szervezzek cserkészcsapatot. Akkor Alapon szolgáltam. Örömmel kezdtem hozzá, mert úgy gondoltam ezzel is segíteni tudom falum ifjúságát. Nem volt kérdés számomra, hiszen egyértelmű volt, hogy a hittanon tanultak gyakorlattá váltását tudom megvalósítani általa. Rögtön csatlakozott hozzám a falu orvosa Dr. Stranigg Tamás is. Ma is az általa faragott nyakkendőgyűrűt hordom.
Nem gyerek fejjel csöppentél a cserkészetbe. Hány éves voltál, mikor fogadalmat tettél és mi volt az, ami téged erre az útra “terelt”?
Tulajdonképpen az egész gyerekkorom naponta a természetben kalandos “cserkészet” volt. 37 éves voltam, mikor fogadalmat tettem. Az akkor hatvan éves két öregcserkész Hada Tibor bá’ és Vincz Pista bá’ voltak előttem a példák. Láttam mit tesznek a cserkészkért. Tibor bá’ húsz éven át látogatta az egész kerületet, buzdított, szervezett. Láttam azt is, hogy fáradhatatlanul mi mindent tesznek a kiképző táborokban. Később megismertem Roszmusz András és Brückner Ákos atyát is. Örök példák a számomra!
Irigylésre méltó, szabad, kalandos gyermekkorod volt, igaz látni benne a nehézségeket is. Mégis egy Fekete István ifjúsági regényhez hasonló természet és Istenszeretet járja át. Volt olyan pillanat az életedben, amikor először érezted igazán, hogy nem csupán egy kaland része vagy, hanem igazán cserkész?
Alighanem ’94-ben a bakonynánai ST táborban. Az utolsó éjszaka fogadalomtételén. Mert a ST fogadalom nekem olyan, mint a papszentelés, mint az esküvő – életre szól. A cserkésztiszt a gyermekeket, a fiatalokat haláláig nem hagyhatja el. A tanár, még az orvos is mehet nyugdíjba. A cserkésztiszt soha.
Még mindig aktívan cserkészkedsz.
Igen, lassan 33 éve. Most Csepelen patronálom a csapatot, a kicsikkel én foglalkozom.
Most is aktív vagyok. A korábbi csapatokat rábíztam az ottaniakra. Ritkán találkozunk, kerületi cserkészprogramon vagy tábori misén. Cserkészprogramon én mindig egyenruhát hordok. Amíg OVT voltam, akkor papi és egyéb programokon is. Sokszor okozott meglepetést a papok között vagy hivatalos helyeken. Most is, minden héten a foglalkozáson egyenruhában vagyok. Hogy lássák a gyerekek. A kalapot különösen szeretem. Amúgy hasznos is.
A papi hivatásod és a cserkészet hogyan fér bele a mindennapokba?
A fiatalok féltése miatt jelentkeztem papnak. Mivel az MCSSZ kezdettől máig jellemnevelő, ifjúságnevelő mozgalom, természetes része a papi szolgálatomnak.
Az evangélium életté váltása a fiataloknál.
Azért elég mozgalmas mindennapokról beszélünk, ha csak a cserkészetet említjük. Mesélnél róla, hogy mi minden fért bele ebbe a 33 évbe?
Először csapatot alapítottam Alapon, foglalkozásokat tartottam. A Bodnár-féle próbakönyv volt az “őrsvezetőm”. Abból kezdtem el harminc hittanos gyerekkel. Később egyre több települést kaptam, így Sárbogárdon is ugyanígy indítottam csapatot. Közben a IV. kerület kiképző táboraiban végeztem papi feladatokat.
1997-től öt éven keresztül a IV. került vezetőképzését szerveztem.
Először jó fél évig, majd újabb négy évig, 2001 – 2006 között országos vezetőtiszt voltam Roszmusz András, Legeza László és Ormay Józsi bá’ mellett.
Ezekben az években nem kaptunk külső pénzbeli segítséget. Egyikünk sem vett föl pénzt, még útiköltséget sem az MCSSZ-től. Csupán egy civil könyvelő hölgy kapott térítést.
Gyuri atyától jobbra Szabó István atya
2006-tól újabb fontos feladatot vállaltál. Mesélj erről is!
2006-tól egészen 2021-ig az MCSSZ Táborkereszt vezetője voltam. Közben visszakerültem Csepelre ahol megpróbáltam újra föltámasztani és működtetni a plébánia cserkészcsapatát.
Elmondhatjuk, hogy valóban életformád a cserkészet. A mindennapi döntéseidben a 10 parancsolat és cserkésztörvények is megvalósíthatóak, összehangolhatóak?
Csak szeretném, hogy életformám legyen, a munkámban, a viselkedésemben. A tíz törvény se semmi! A Franklin tábla pontjai olykor segítettek. Ott van a “jó ügy melletti kitartás”.
Voltak nehéz vitáim… a rendszerváltás körülményei, ahogy megpróbálták kihasználni, becsapni a falusiakat, vagy egy templomátépítés körülményei.
Mivel a cserkészet alapítóját átitatta a keresztény hit, és az MCSSZ a jellemnevelésre, “lélek-kertészetre” tette a hangsúlyt, nem lehetett bennem ellentét. Nem volt válaszút. Egy volt az utam.
Ha cserkészetről beszélünk, és azon belül vallásosságról, hitéletről, lelkiségről, akkor szerinted mi a legfontosabb?
BiPi szavait idézném: “Két könyv beszél Istenről: a természet könyve és a Biblia.”
Bár a természetben nőttem fel és a kalandvágy, kirándulás máig természetemmé vált és maradt, nem gondoltam úgy minden mögött Istenre, mint ahogy BiPi-nél megcsodálhatjuk. Ebben ő segített.
Különösen abban, hogy erre a gyerekek figyelmét is fölhívjam.
A cserkészet nem hittan. “Gyakorlati hittan!”
Amikor egy-egy “véletlenül” elejtett szóval hívjuk fel a figyelmet Istenre: az első virág, egy szép felhő, egy kismadár, egy harmatcseppen áttűző napsugár, egy zúzmarás kóró ragyogása, kéklő hegyek, sárgálló búzamezők… mind-mind remek alkalom.
Na, ez a mesterség, ezt jól csinálni!
Persze ez csak úgy lehetséges, ha a vezetőt mély hit járja át! BiPi apja híres anglikán teológus professzor volt. BiPi ebben nőtt fel.
Ez ma is csak úgy lehetséges, ha a vezetőnek biztos, mély hite van. Akkor nem mesterkélt, nem iskolás egy-egy szava, mert a “szív bőségéből szól a száj”.
Az ilyen vezetőből önkéntelenül is kibukik az Istenre, a Teremtőre mutató csodálkozás.
A nevelés – növelés. S amint van próbarendszerünk, van követelmény és elvárás is.
Ennek a hit terén, a vallásgyakorlás terén is meg kell nyilvánulnia.
Akkor mit mondanál, milyen attitűdökkel kell egy vezetőnek rendelkeznie – egy katolikus pap szemszögéből -, hogy a rábízottak hitéletét helyesen irányítsa?
Völgyesi Levente cst. barátunk fogalmazta meg ezt nagyon jól:
az őrs tagjai az őrsvezető hátát lássák… a templomban, szentáldozáskor, segítőkészségben.
Akkor a cserkészet alkalmas arra, hogy közelebb kerüljünk Istenhez?
Számomra ez egy gyötrő kérdés. Elvben és az MCSSZ mai reménykedő megfogalmazásaiban azt mondják: “lehet Isten felé növekedni.”
Ismerek olyan cserkészeket, akik hosszú évek óta még mindig kereszteletlenek, olyat is, akik inkább távolodnak, mint közelednek templomtól, vallástól, Istentől. Nagy tragédiákat éltem már meg. Számomra egy-egy fiatal elvesztése mind az. És többen is elvesztek. Azok közül is, akik egyházi iskolákba jártak. Nyilván van olyan is, aki betalál közénk, de a család, a vallástalan szülők nagy visszahúzó erő.
A jó társaság, az őrs, mint baráti kör lehet vonzó is, és akkor tud segíteni. De nálam ez napi, ismétlődő gyötrő kérdés, mikor egy-egy konkrét személyre, arcra gondolok.
A cserkészet nem csupán egy ifjúsági, hanem ifjúság nevelő mozgalom. Szerinted van különbség a kettő között?
Óriási a különbség. 1989 óta ez gyökeres, alapvető nézetkülönbség az MCSSZ – ben. Az ifjúsági mozgalomra remek példa egy nálam alvó belga fiú csapat. Senki sem ment be a templomba. A vezetőik mind 25 év alattiak voltak.
Kicsit beszéljünk akkor a magyar cserkészeten belüli katolikus lelki közösségről a Táborkeresztről, aminek hosszú évekig voltál vezetője. Miért alakult meg a Táborkereszt, mi a célja és mit jelent pontosan, hogy a Táborkereszt olyan lelki közösség, amely a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által is elismert mozgalom?
Magát az MCSSZ-t kiváló emberek indították: katolikus, református, evangélikus papok, lelkészek, mélyen hívő világiak. 1912. december 28-án, a Kálvin téren, templomban alapították. Ennek üzenete van.
Aztán nem ment mindig minden zökkenőmentesen, a húszas években a cserkészek hitének erősítésére fogott össze több református parancsnok, és elindult az ICHTHÜSZ.
Később ugyanezért Sík Sándor vezetésével megalakult a Táborkereszt.
Az MCSSZ-t összerázó vági tutajúton négy pap, négy kiváló ifjúsági lelkipásztor is részt vett. Később közülük hárman püspökök lettek.
Sok egyházi iskola paptanára vált cserkésszé. Tehát a cserkészet ismert és becsült volt az egyházi körök előtt.
A kommunizmussal minden megszűnt, de az újraindulásnál a Táborkeresztet is újraindították. Fontos volt a kapcsolat a katolikus püspöki karral, hogy az induló cserkészet felé is bizalomra hangolják az egyház vezetőit. Arató Laci bá’ ezt mesterien formálta.
Napjainkra sikerült mindezt hivatalossá tenni; a Táborkereszt vezetője bármikor elérheti a püspöki kar felelősét. A TK vezetője ott van a püspökségek ifjúsági vezetőinek találkozóján, sőt az ICHTHÜSZ-szel együtt a TK része lett az MCSSZF fórumának is.
Az, hogy a Táborkereszt egy lelki közösség azt jelenti, hogy ott van a táborokban, ott van a sátrakban. Ez több mint egy tábori mise. Sík Sándor piarista pap írta a vezetők könyvét, vagyis a legfontosabbnak, a vezetőképzésnek adott ezzel alapot és irányt.
Ott volt a hárshegyi VK táborokban, minden este szólt hozzájuk a tábortűznél.
Az így képzett vezetők által a TK ott van minden csapatban, rajban, őrsben – minden foglalkozáson.
Ezért van a Táborkereszt, hogy ott legyen a “táborban, sátorban”. Ott legyen a vezetőképzésben elejétől a végéig.
Biztosítani, hogy hitvalló fiatalok induljanak vezetőnek és olyanok is kerüljenek ki a vezetőképzőkből. Általuk aztán a cserkészprogramokat is átjárja a hitvalló lelkület.
Azt valljuk, hogy a cserkészet ökumenikus. Miért jó, hogy a katolikusoknak külön lelki közössége van a mozgalmon belül?
A kezdetektől összefogott a három-négy felekezet irányából indult kezdeményezés. A lelki közösségek éppen a saját felekezet szerinti hitélet erősítése miatt indultak.
“Nem ismerek vallástalan cserkészt, minden cserkész vallásos” – mondta BiPi vezetőknek szánt könyvében. Mégpedig ki-ki a saját vallása szerint, annak törvényei szerint köteles azt gyakorolni. Aki biztos a saját meggyőződésében az tudja tisztelni és elismerni a másikat, és ez így van a hitben és a vallásgyakorlásban is.
Együtt vagyunk a tűznél, a népdalokban, a játékokban, az esti-reggeli imákban.
Egy énekkel együtt kezdve vagy befejezve, de külön-külön a vasárnapi szentmisén, istentiszteleten.
Az ökumené a másik tisztelete, nem az egybekavarás. Tehát a kérdésedben említett vasárnapi ökumenikus imádság egy katolikus számára sosem helyettesíti a szentmisét. Nem helyettesítheti. És miért? Például az Eucharisztia – a szentáldozás- az élő Jézus miatt.
Számodra mit jelentett a Táborkeresztben végzett munka?
Ez aztán jó kérdés! Azt tapasztaltam, hogy amikor én átvettem valamit, az akkor épp süllyedő fázisban volt. Amikor abbahagytam, akkor már fölfelé ívelt. Ez így volt újmisés koromban is Csepelen az ifjúsági élettel. S mintha a cserkészetben is így lett volna.
A Táborkeresztbe kissé nehezen jöttem bele.
Én nem vagyok Arató László és a többi sok elődöm. Sem tehetségben, sem a gyakorlatban.
A Táborkereszt átvételétől az MCSSZ vezetése részéről egy kiszorítósdi játékot tapasztaltunk – máig.
Mi havi gyűléseken terveztük és kísértük a cserkészet éves programját. Sokan, sokféleképp igyekeztek a Táborkereszt munkáját segíteni az évek folyamán. Brückner Ákos atya például máig segít; Zelliger Erzsike, Czettele Győző, Szár Gyula atya, Paulini Levente, Magyar Laci, Ferencz Mária doktornő, mindenki Mannája.
És ami igen fontos! Lassan testvéri jó barátsággá fejlődött kapcsolatunk az ICHTHÜSZ vezetőivel!
Három dolgot említenék meg, ami számomra nagyon kedves és fontos volt az elmúlt évek során. Az egyik Kaszap István 100 éves évfordulójának előkészítése, megünneplése, népszerűsítése a világ magyar cserkészei körében. A másik a cserkész imakönyv, amit cserkész papokkal való egyeztetést követően tizenöt cserkésztiszt állított össze rengeteg munkával, közel egy év alatt.
Nem utolsó sorban pedig a NEK cserkész önkéntesei. Ha nincs a Táborkereszt, akkor ők sincsenek – ebben a formában. 2016-tól azt volt az álmom, hogy a Kongresszus látható pontjain, mint például az áldoztatók kísérése, cserkész egyenruhában segíthessenek a cserkészek. Mindkettő megvalósult. Így növeltük – tapasztalhatóan – a cserkészet megbecsülését.
Annyi év után, most hogyan tovább a Táborkereszt vezetése után? Hogy telik most a cserkészélet, a hétköznapok?
Nincs unalom. Most is van Táborkereszt. Itt van a helyi csapat növekedő létszámmal, növekedő fiatalokkal és növekedő gondokkal.
Van-e bármi, ami a Táborkereszttel kapcsolatos nagy terv még? Amit szeretnél, ha megvalósulna?
Az, hogy a Táborkereszt ne kiszorított, megmosolygott, említésre sem méltó, vagy csak éppen megtűrt legyen az MCSSZ-ben. Hanem az, ami megilleti a vallás fontosságát az ifjúságnevelésben.
Ami megilleti a sok ezer katolikus cserkészt.
Ami megilleti a jó száz cserkészpapot, mint ifjúsági és lelki szakembert.
Milyen tanácsot adnál útravalóul, mint katolikus cserkész pap, a mai őrsvezetőknek, fiatal cserkészeknek?
Sose adjátok föl! Sose keseredjetek el!
De ne én adjam az útravalót. Az útravalóm az:
Kutassátok föl és olvassátok el BiPi három könyvét: Cserkészet fiúknak, a vezetőknek, és mindenek fölött olvassátok el „A boldogulás ösvényét”!
Kutassátok fel és olvassátok el Sík Sándor elérhető cserkész témájú könyveit és verseit.
Ez a kettő a legfőbb tanácsom – amit ők mondhatnak nektek!
Forrás: legyresen.com