Támogasd a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést!

2017. 11. 27

Alig egy perc kitölteni és aláírni az online űrlapot, és a kezdeményezés aláírásával kiállhatunk nemcsak itt Felvidéken, de az EU más tagállamaiban is a kisebbségben élő magyarok jogaiért.

A Minority SafePack polgári kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió jogi lépéseket tegyen a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó emberek védelmének javítása, valamint az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése érdekében, de ezt már bizonyára tudtátok a sajtóból. Viszont mint azt Gál Erik elnökünkkel megtudtuk a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala éves konferenciáján, már nincs sok időnk, mivel 2018. április 3. a határidő, addig kell 1.000.000 támogató aláírásnak összegyűlnie európai szinten, ami már csak alig négy hónap. Ez egy polgári kezdeményezés, pártokon felüli célokkal, ami összhangban van a cserkészet céljaival. Ezért javasoltuk már a cserkészkonferencián is az azon résztvevőknek a kezdeményezés aláírást. Remélhetőleg cserkésztestvéreink is csatlakozni fognak ehhez.

Szlovákiában minimum 50.000 támogató aláírásnak (nyugodtan lehet szlovák nemzetiségűtől is is, sőt!) kell összejönnie belső célkitűzéseink szerint. Csatlakozni papír alapon, illetve interneten keresztül is lehet.

Online itt írd alá - a leíráshoz be lehet állítani a magyaron kívül más nyelveket is! Legjobb, ha fejből nem tudjuk az adatokat, hogy a kitöltéskor már előttünk van a személyazonossági igazolványunk, mivel ahogy azon szerepel, úgy kell beírnunk a keresztnevet, a családnevet, a születési nevet, a születési dátumot és helyszínt, a címet és az állampolgárságot.

Itt azt is megnézhetjük, hogy pillanatnyilag hogyan áll az aláírásgyűjtés, mégpedig országokra lebontva is. Fontos hangsúlyozni, hogy ebben nincsen benne a nyomtatványokon gyűjtött aláírások száma, csak az on-line formában kinyilvánított támogatás. Nyilván a későbbiek során, mikor már lezárult az aláírásgyűjtés (a határidő 2018. április 3.), majd összesítik az internetes és a nyomtatványokon gyűjtött aláírásokat.

 

A Minority SafePack polgári kezdeményezésről (ez a rész frissítve 2017.12.27-én):

Európa 47 államában hozzávetőleg 340 történelmi kisebbség él, lélekszámuk meghaladja a 100 milliót. Minden hetedik európai polgár valamely történelmi kisebbség vagy etnikum tagja. 
Az Európai Unióban annak 23 hivatalos nyelve mellett hatvannál több regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélnek. Az említett nyelveket beszélő polgárok száma 40 millió.
Az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) tagjai megkezdték az európai polgári kezdeményezést előkészítését. A projekt az utóbbi évtizedek legfontosabb európai kisebbségi összefogásának eredménye.

„Egység a sokféleségben” - így szól az Európai Unió hivatalos jelmondata, amely érzékelteti, hogy kontinensünk varázsát és egyediségét nyelvi és kulturális gazdagságának köszönheti. A mottóból kiindulva azt gondolhatnánk, hogy az Unió tevékenyen támogatja a nemzetiségek védelmét és örökségük ápolását. Ez esetben sajnos az ellenkezője az igaz, az Európai Unió ugyanis mindmáig kibújt azon felelősség alól, hogy a nemzeti kisebbségek kérdését szárnya alá vegye. Így az európai nemzetiségek jelenleg is ki vannak téve saját tagországaik jóindulatának (néhol inkább rosszindulatának) velük szemben. Ez pedig azt eredményezi, hogy míg egyes kisebbségek és nyelveik helyzete viszonylag kielégítőnek mondható, addig másokat akár alapvető jogaikat illetően is sérelem érheti.
A Minority SafePack javaslatcsomag célja, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek érdekében az Európai Unió szintjén szülessenek olyan jogszabályok és ellenőrző intézményrendszer, amelyek hatékony védelmet nyújtanak a nemzeti és nyelvi közösségeknek, akár az adott uniós tagállammal szemben is. Nagy jelentőséggel bír már az is, hogy az Európai Unió különböző nemzeti közösségei közösen lépnek fel jogaik érvényesítése érdekében.
Az európai polgári kezdeményezés a közvetlen demokrácia egy eszköze, mely 2012 óta van jelen uniós szinten. Lényege, hogy ha egy uniós polgárok által létrehozott kezdeményezést bizonyos témában legalább egymillió (min. 7 különböző tagországból származó) csakugyan uniós állampolgár támogat, akkor ezzel a beadvánnyal az Európai Bizottság köteles foglalkozni. Ily módon maguk a polgárok kezdeményezhetnek európai jogszabály-módosításokat. 

A Minority SafePack egy törvényhozási javaslat, mely azt szeretné elérni, hogy a kisebbségi nyelvek és a nemzetiségek helyzete uniós szinten legyen orvosolva. Ezt azt jelentené, hogy az Unió összes tagállamában egyenlő jogok lennének biztosítva a nemzetiségek és nyelveik számára, melyek tiszteletben tartását a tagországok részéről maga az Unió garantálná.

A kezdeményezés aláírásával te is hozzájárulsz ahhoz, hogy az Európai Unió felismerje, polgárainak fontos a kisebbségi jogok megerősítése, valamit a kontinens kulturális és nyelvi gazdagságának megőrzése.

JM!
Kismedve